Környezetvédelem

A sokunk által rendszeresen igénybe vett "szabad enciklopédia" meghatározása szerint: "A környezetvédelem ideológia, filozófia és mozgalom is. Maga a fogalom egyként jelenti azt a gondolatkört, mely szerint az emberiség felelősséget visel és persze függ is az őt körülvevő környezettől és azt a mozgalmat is, mely a különböző természeti és épített környezeti értékek megőrzéséért, annak élhetően és használhatóan tartásáért küzd. A környezetvédelem hasonlóságokat mutat a természetvédelemmel, ám míg az elsősorban az élő, természeti értékek megőrzéséért küzd, addig a környezetvédelem nagy hangsúlyt fektet az élhető, fenntartható környezet védelmére és kialakítására. A környezetvédelem az a társadalmi tevékenység, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben saját maga által okozott károsodások megelőzésére, a károk mérséklésére vagy elhárítására irányul. A környezetvédelem fontosnak tartja, hogy az emberi termelési, fogyasztási rendszer fenntartható legyen, illetve azzá váljon, emellett egyéb politikai követeléseket is meghatároz. Habár a legtöbb környezetvédő szervezet a civil szférából jön, világszerte számos politikai szervezet is képviseli a környezetvédő gondolatot és a vállalati felelősségvállalás gondolatának előtörésével számos nagyvállalat is tesz lépéseket a környezet megóvásának érdekében."

Ha saját szavainkkal kellene egyszerűen és közérthetően megfogalmaznunk, akkor körülbelül így hangzana: "A teremtett világ saját magunktól való megóvása."

Mint minden más területen, a környezetvédelem területén is igaznak tartjuk azt a megközelítést, hogy mindenkinek a maga (egyéni, akkora, amekkora) szintjén kell változásokat véghez vinnie ahhoz, hogy bármilyen rendszerszintű változás is bekövetkezhessen.

Mi, Magyarországon, valamiért világbajnokok vagyunk a mások számára történő szabályelőírásban, míg a betartásban az utolsó utániak táborát növeljük. Tapasztalataink szerint a környezetvédelmi hatóságaink - még a más hatóságokkal történő, országon belüli összevetésben is - kiemelkednek az irracionalitásban, az előírások mennyiségének és tartalmának céltévesztésében, továbbá a működés eredménytelenségében.  (Reméljük, jövőre nem ők fogják kezelni a Nemzeti Együttműködési Alapot, mert akkor ez a honlap velünk együtt eltűnik egy környezetbarát szemétégetőben, vagy egy hatóságilag ellenőrzött zagytározóban, ami bármelyik pillanatban széthasadhat. : )

Félreértés ne essék, nem vagyunk a szigorú - de azzal együtt életszerű és egységesen, mindenkire vonatkozó és mindenkin egyformán számon kért - szabályok ellen, csupán ismerjük a hazai jogalkalmazási gyakorlatot és a másik oldalon állók érveit is meggondoljuk, mielőtt köveket dobálunk rájuk.

Nézzünk egy egyszerű, hétköznapi példát. Az autóból történő szeméthajigálást. Ez az elmúlt ötven évben nálunk sajnos népszokássá vált kultúrprogram az USA-ban évtizedek óta nagyon súlyos bírságokkal sújtott szabálysértés. Az alábbi tábla az USA közútjainak jelentős részén kint áll.




Akit egy jól eldugott kamera felvesz, amint az autójából akármit kidob, pár napos határidővel kapja a csekket, amit ha nem fizet be, villámgyorsan behajtják rajta, vagy leüli.

Magyarországon ez a megoldás számtalan - mondhatni szokásosan nehéz - kérdést vet fel. Az első a bírság összege. Ha mindenki azonos bírságot kell fizessen - mint például egy gyorshajtásnál - akkor a huszonéves egyetemi hallgató két hónapig nem ülhet az apjától kapott harminc éves CRX-be, míg a Hyppolit-ból ismert szippantós vállalkozó, aki 190 km/h-val áthajtott a zebrán csoszogó nyugdíjason és a büntető eljárást már megúszta, röhög egyet a markába és másnap ugyanott, ugyanannyival fog menni. Esetleg vesz egy modernebb lézerblokkolót a Q7-esbe. A második az egyedi esetek kezelésének - azaz a méltányosság gyakorlásának - lehetősége. Ha lehetővé tesszük, akkor az elkövetők 90%-a 104 éves, rokkant, nyugdíjas, szociálisan hátrányos helyzetű lesz és a végrehajtó apparátus belefullad ezen kérelmek kezelésének véget nem érő adminisztrációjába. Arról nem is beszélve, hogy a méltányosságot úgy fogja gyakorolni a t. hatóság, hogy minden Q7-esnek el lesz engedve és a kiskapukat nem ismerő Szalacsi Sándorokon pedig behajtják majd. A harmadik és egyben legsúlyosabb (szokásos) kérdés pedig a jogalkalmazókba és az "igazságszolgáltatásukba" vetett bizalom teljes hiánya. Pontosabban: milyen jogon szedhetnénk be Szalacsi Sándortól 1000 dollár szemetelési bírságot, amiért a kocsmából hazafele biciklizvén kiesett a szájából a cigaretta, miközben ugyanaznap 10 millió magyar látja a televízióban, hogy az eddigi legsúlyosabb környezeti katasztrófának nincs felelőse, azaz büntetlenül lehet előidézni emberek halálát, teljes ökoszisztémák kipusztítását.

Még egy rövidke elvi felvetés. Aki látott már KEOP, vagy újabban KEHOP pályázatot, esetleg részt is vett ilyenben, pontosan tisztában van azzal, hogy hogy néz ki egy alapjaiban elhibázott előíráshalmaz. Kinek jutna eszébe mondjuk Ausztriában, vagy Németországban napkollektorra támogatást fizetni egy falusi óvodának, ahol 12 gyermek van összesen, akik kézmosáson kívül nem használnak meleg vizet és konyha sincsen. Ellenben a nyári szünet alatt az óvónéniknek rendszeresen be kell járni kiengedni a rendszerből a forró vizet, hogy ne vágja szét a rendszert. Kinek jutna eszébe mondjuk Franciaországban egy helyi védelem alatt álló középületet nikecellbe öltöztetni? És akkor most nézzük meg a másik oldalát a kérdésnek. Ha mi polgármesterek lennénk egy 250 fős faluban és öt éve várnánk egy KEHOP kiírásra, amivel a gyönyörű, de használaton kívüli "kultúr"-ban újrakezdhetnénk a közösségi életet, helyet és teret adhatnánk szociális, oktatási, vagy bármilyen hasznos, közösségi tevékenységnek, de persze csak akkor érjük el a nyertes pontszámot, ha a beruházási összeg nem haladja meg a 189 forint 37 fillért megawatt-onként, akkor mit tennénk? Megmondom: gyémántkorongos flexszel levágnánk a 200 éves stukkókat a fal síkjáig a "kultúr" teljes felületén, utána becsomagolnánk a nyomorult előírásokat legolcsóbban teljesítő műanyag szigetelőanyagba, betennénk a legolcsóbb, még épp megfelelő műanyag ablakokat és az épület ősfás parkjába egy gusztustalan bálakazán-konténert tennénk (mert csak ezzel tudnánk üzemeltetni is a "kultúrt" és teljesíteni - papíron, illetve épp anélkül - a KEHOP kiírásban előírt megtakarítást). ...

Mivel azonban ennek a honlapnak nem az a célja, hogy parttalan elvi vitákat kezdjen a környezetvédelmi szabályozókról és azok végrehajtásáról, a fentiekből is gyorsan levonható konklúziót ismételjük meg: "érdemi változást csak úgy érhetünk el magasabb szinteken, ha mi magunk, a saját felfogásunkat, a saját szokásainkat változtatjuk meg egy saját magunk által megértett, átgondolt és elfogadott cél elérése érdekében".

Hogy ennek mi az útja? Álláspontunk szerint az, hogy csináljuk. Minél többet vagyunk a természetben, annál jobban megtanuljuk észrevenni és becsülni az értékeit. Minél közelebb és minél rendszeresebben visszük gyermekeinket, családtagjainkat, barátainkat a minket övező természeti értékekhez, annál gyorsabb és hatékonyabb lesz a folyamat.

A következő lépés egy állandó, aktív kapcsolat kialakítása környezetünkkel. Például néhány madáretető az udvarban, amit rendszeresen feltöltünk élelemmel, vízzel, télen faggyúval, vagy bármi mással. Hasonlóan komoly változást hozhat egy háziállat. A rendszeres etetése, sétáltatása, vagy a vele való foglalkozás életünk részévé válik, felelősségérzetünk erősödését eredményezi. Mindezalatt folyamatosan alakíthatjuk közvetlen környezetünket, minimális költség-ráfordítással. Például egy kis méretű komposztálót készítünk kertünk végébe, ami innentől elnyeli háztartási hulladékunk (hulladéklerakók statisztikái szerint) 34%-át kitevő szerves részét. Sőt, kiváló termőréteget komposztál belőle 1-2 év alatt. Utána megépíthetjük első esővízgyűjtőnket, első kollektorunkat, vagy kísérletezhetünk egy pár négyzetméteres akvapóniával. A lényeg a személyes tapasztalásban rejlik. Ha azt megszerezzük és gyermekeinket is hozzásegítjük ehhez, akkor érdemi lépéseket tettünk. Ha meghallunk egy propagandamondatot a környezetvédelemről és annak hatására veszünk valami méregdrága (rendkívüli környezetszennyezés árán előállított) értelmetlen tárgyat (mint pl. fotocellás vízcsapelzáró, vagy elektromos komposzt wc kétmillió forintért), akkor nem hogy jót nem tettünk, de rosszat tettünk mind a célnak, mind saját magunknak.

Abban a reményben várjuk tisztelt olvasóink leveleit, írásait, hogy e fentebb vázolt célok elérésében minél több támpontot, érdemi információt tudunk szolgáltatni  a segítségükkel.